Noi akadémia

Előadássorozat

Dr. C. Molnár Emma

Célunk, hogy a női élet különböző oldalainak, örömeinek és nehézségeinek elemzésére, egy-egy témában ismert és elismert szakembereket hívjunk meg. Az előre meghirdetett témákról az érdeklődők előre értesülnek, készülhetnek. Szabad disszkussziót is biztosítunk, témát is javasolhatnak.

A NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ nyitott napja keretében a Női Akadémia programjain vehetnek részt az érdeklődők, minden hónap utolsó vasárnapján 15 - 18 óra között.





A Női Akadémia célja:

  • fórumot ad a nőknek önmaguk és a családjukat érintő témák megbeszélésére,
  • kultúrált kikapcsolódást és szórakozást jelent,
  • lehetőséget teremt a résztvevők között a közvetlen kommunikációra.

Mi szeretjük ezeket a napokat, és reméljük, vannak, akiket érdekelhet a munkánk és a terveink.

XXI. Nyílt nap
2010. március 28. vasárnap

Meghívó

Szeretettel meghívjuk A NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ és az Életszeretet-Életöröm Alapítvány nyitott napjára 2010. március 28. vasárnap 15-18 óra között.

A Nő Ezer Arca és az alapítvány már a XXI. alkalommal - ingyenes nyílt nap keretében - rendezi a Női Akadémia programot. A nyitott nap témája - miközben ősrégi - mégis örökzöld. Napjaink egyik feszítő kérdése ma is a férfi és nő közötti különbségek megértése ahelyett, hogy előítéletekbe, sztereotípiákba menekülnénk, melyek erősen legátolják a nőt is, a férfit is, önmagunk és a másik megértését is.

Kérjük hívja azokat a barátokat is, akiket érdekelhet a munkánk és a terveink.

A nyílt nap érdekességeit:
ízesíti:
Royal Brinkers Hungary Kft szervírozásában sütemény és tortakóstoló

önismeretet fokozza:
1. Dunai Anita stylist (az első 5 előre bejelentkező személyes tanácsadáson vehet részt)
2. "Kibernetika az egészség szolgálatában" programok:
Bényei Béla az Iránytű Mérnöki Iroda stresszmérése (helyszínen az első 10-12 előre bejelentkező mérésére kerül sor)
Bodnár Csilla a kristályfényterápia értékét és használatát mutatja be (az első 5 jelentkező kipróbálhatja)
3. "A testi harmónia és megszépülés élményei"
Ihász Krisztina az Élet-forma Stúdió masszőrje frissítő arc-masszázst ajánl frissítő olajokkal (az első 5 előre bejelentkező ingyenes arcmasszírozáson vehet részt).
Jelszó: "A masszázs a lelket szavak nélkül is simogatja!"
Megismerkedhetnek a korszerű "RÁNCVASALÁSSAL".
Kovács Anikó a Nu Skin Enterprises munkatársa tartja a bemutatót.
A Galvanic Spa System II. Bizonyított különbség az arcápolásban (az első 3 jelentkező kipróbálhatja).

Program

15-16 óra
A központ megtekintése
"Kibernetika az egészség szolgálatában" és "A testi harmónia és megszépülés élményei" programok kipróbálása
Szabad társalgás, desszertfogyasztás

16 - 16.30
Koncert
Békés Attila mandolinművész
Szerenád a tavaszhoz

16.40-17.40
Előadás
Dr. C. Molnár Emma
Napjaink szexuális kultúra problémái és következményei. Nő és férfi kapcsolat elakadásai, mentalizációs zavarok.

17.40-18
Diszkusszió, zárás

A jelenléti szándék visszajelzését várjuk - tekintettel a meghatározott létszám fogadására - a 06-20-981-6888 telefonszámon, vagy E-mail címen: cmolnar.emma@t-online.hu vagy info@anoezerarca.hu.
Cím: 1124 Budapest, Fodor utca 134.
Megközelíthető: Farkasréti temető fölött, a Hóvirág utca felől, Fodor utca és Ágnes utca sarok (térkép itt).

Szeretettel várjuk:
Dr. C. Molnár Emma,
A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató, pszichoterapeuta

 
Az alábbi témák közül a legjobban érdekelne:

 

Mit jelent ma nőnek lenni?

A nők megítélése a munkahelyen

A női aktivitás határai

A gyerek szerepe a nő életében

A függés és az autonómia dilemmái

A szexis és a közönséges

A tradicionális női értékek jelentősége

A nő és az öregedés

Nem hiszem, hogy bármilyen okos előadás hatékony lehet és jobbíthat az embereken.

jelenlegi állás